"Lélekvesztő" (vagyis lélekmentő) Igék (I.)

I. "lélekvesztő" (lélekmentő) Ige

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem, hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő anyósa közt; És hogy az embernek ellensége legyen a házanépe. Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engem, nem méltó énhozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engem, nem méltó énhozzám. És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó énhozzám. Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt.” (Máté 10, 34 – 39.)


„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre” (– ez az ádámi lélek lakóhelye); nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem, hogy fegyvert (kardot). Mert azért jöttem, hogy meghasonlást ( kettévágást, kettéválasztást – így vágták el a szövetségi áldozati állatot – v.ö.: 1Móz. 15, 17. 18. és Zsid. 4, 12.13.) támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja , a meny és az ő anyósa között (6 dolog: ez „lelki” köldökzsinór: el kell vágni!); És hogy az embernek ellensége legyen a házanépe.”

„Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az ő anyósára; az embernek saját háznépe az ellensége.” (Mik. 7,6.)


„Aki inkább szereti („filosz”) atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó énhozzám (vagy: nem egyenlő értékű, nem hasonló, nem olyan, mint én… Miért? Mert Jézus elhagyta Atyját és a Mennyei Jeruzsálemet, és hozzánk ragaszkodott…!); és aki inkább szereti (megint „filosz” van, tehát emberi szimpátia, emberi ragaszkodás, nem az „ agapé” – személyválogatás és feltétel nélküli isteni szeretet!) fiát és leányát, nem méltó énhozzám (Miért? Mert a Krisztus volt a Kőszikla, aki szülte Izráelt – v.ö. 5Móz. 32, 18. – és elhagyta fiait és leányait – egy időre, ugyanúgy, mint az Atyát és a Mennyet is egy időre – az Egyházért: vagyis miértünk.).
És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó énhozzám. (Miért? Mert Jézus is az ő keresztjével a vállán követte itt a földön az Atyát!)
(Ez tehát 3×2 = 6 dolog, amely kifejezi a Jézushoz méltó pszichikai – lelki – magatartást. A 6 a lélek száma!) Aki megtalálja az ő életét (lelkét), elveszíti („apolészei”: elveszíti, veszedelembe, romlásba taszítja) azt; és aki elveszíti („apolészei”: ld. fent) az ő lelkét énérettem, megtalálja azt.”

Amelyik lélek tehát így feloldódik Jézusban, elvész benne – mint a só az ételben -, az a szellemi valóság területén eggyé válik Jézussal! Szó szerint!


Érdekes a folytatás:

„Aki titeket befogad, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi; és aki befogadja az igazat igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi; És aki inni ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát.” (Máté 10, 40 – 42.)


„Aki titeket befogad, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki befogadja a prófétát próféta nevében, próféta jutalmát veszi”

Szerintem prófétai magatartás az, amikor egy bizonyos módon elszakadunk a múltunktól, helyesebben a múltunk lelki eredetétől – ezt tette Ábrahám is. V.ö.: Zsid. 11, 8 – 10. :
„ Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölni fog, és kiment, nem tudván, hová megy. Hit által lakott az ígéret földjén, mint idegenben, sátrakban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örököstársaival. Mert várta az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten.”
Ez prófétai magatartás: mert látja az eljövendő – alapokkal bíró várost.


„… és aki befogadja az igazat (megigazultat) igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi.”

Igaz az, aki feláldozza a jövőjét – mint Ábrahám az ő fiát – azért, hogy Isten mutassa meg neki a valóságos és szellemi jövőt a Szent Lélek által, amely jövő az Atyába torkollik:
„De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm Őt tihozzátok. És Ő, amikor eljön, megfeddi a világot… És igazság tekintetében, hogy én az Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem…” (Ján. 16, 7.8.10.)
„Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett, és az egyszülött fiát vitte áldozatul, ő, aki az ígéreteket kapta, Akinek meg volt mondva: Izsákban neveztetik néked a te magod; Úgy gondolkozván, hogy Isten a halálból is képes feltámasztani fiát, ezért vissza is kapta őt, mint előképet.” (Zsid. 11, 17 – 19.)


„És aki inni ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát.”

Tanítvány pedig az – hogy az első gondolati párhuzamot folytassuk -, aki a jelenben fölveszi az ő keresztjét, és úgy követi a Mestert!
Ámen!


Összefoglalva ezt az első kijelentést:

Jézus az ádámi szférát (föld) ketté választja a karddal (Ige). Legyen miénk a világos rész – „a jobbik rész, amely el nem vétetik tőlünk” – amely részben egy bizonyos módon elszakadunk lelki múltunktól (szülők), lelki jövőnktől (fiak), és lelki jelenünktől (kereszt) ! Így válunk prófétává, megigazulttá és tanítvánnyá. Legyen kedvesebb nekem Jézus, mint a szüleim, mint a gyermekeim, és mint saját magam; mert csak így válhatok méltóvá („hasonlóvá”) Őhozzá!