Kutrik Bence visszaemlékezése

Nem nagyon tudom szavakkal leírni, amit kaptam tőle. Minden nap eszembe jut, mert nagyon jó barátomnak tartom és mert nagyon hiányzik. A mai napig is minden nap eszembe jut és nem értem, hogy mi történt, illetve miért történt. Rengeteg kérdésem van még, amit meg akartam beszélni vele, mind zenei, mind az életről.
Az egyik legjelentősebb dolog, amit kaptam tőle, az talán az volt, hogy abban a cinikus országban és korban, amikor a Miklóst megismertem, ő egy sziget volt, ahol ez a cinizmus és rosszindulat nem létezett. Baráti közeledésemet - amit az iránta érzett végtelen tiszteletem okozott, amiatt, amilyen zenész volt - örömmel és segítőkészen fogadta, és ezzel hitet adott nekem, hogy van értelme zenével foglalkozni. A zene mindig is nagyon fontos volt nekem, és ez adta a barátságunk kezdeti alapjait.
Aztán persze, ahogy teltek az évek, sokszor beszéltünk minden másról. Nem értettünk mindenben egyet, mivel engem nem érdekelnek az egyházak és vallások, és ő egy mélységesen hívő személy, de ettől függetlenül rengeteg okos dolgot tanultam tőle az életre vonatkozóan.

Képgaléria

Holló Miklós

Miklós kisgyermekként szüleivel és nővérével

Miklós gyermekként

Miklós tizenévesen családi körben

Húsz évesen

Húsz évesen

A jegyespár

Az ifjú pár

Az esküvőn

A hitvesi csók

Az újdonsült házasok

Muzsikálás közben

Miklós feleségével, sógornőjével és sógorával

Miklós feleségével, anyósával és egy ismerősükkel

Miklós és Piroska

A fiatal házaspár

Boldog házasok

Miklós és a zongora

Miklós, Piroska és az első "jövevény" 1994. nyarán

Miklós feleségével és Noémi leányával 1994. őszén

Apa és leánya 1995. nyarán

Miklós Noémi leányával, sógornőjével és az ő kisfiával 1996. nyarán

Miklós kisebbik leányával és apósával 1997. nyarán

Miklós édesanyjával, Mirella lányával és Máté unokaöccsével 1999. nyarán

Miklós édesanyjával, leányaival, nővérével és unokaöccseivel 1999. nyarán

Apa és fia

Miklós gyermekeivel 2001. tavaszán

A Holló család és egy ismerős kisfiú 2001. őszén

Miklós 2001. őszén leányaival és egy ismerős kisfiúval

Találkozunk még! (Felhők, Miklós fényképe)

Lugosi Family I. (Barátaink felvétele Miklós hangszerelésével, feldolgozásaival)

Lugosi Family II. (Barátaink felvétele Miklós hangszerelésével, feldolgozásaival)

Kánon

Kánon

Uram, az éjszaka
semmit is nem fogtunk;
Mostan a Te Szavadra
kivetjük a hálónkat!

Habok sokaságával
telik meg a csónak;
eredj el tőlem, Uram,
mert bűnös ember vagyok!

Emberek tengere
halásza leszel ma,
és mostantól sokakat
országomba beviszel!

Emberek tengere
halásza leszek ma,
és mostantól sokakat
országodba beviszek!

Jézus Krisztus engemet megváltott

Jézus Krisztus engemet megváltott


Jézus Krisztus engemet megváltott,
engemet megváltott, engemet megváltott,
Jézus Krisztus engemet megváltott,
mert vérét adta értem! (Hurrá!)

A Sátán most már mindhiába vádol,
mindhiába vádol, mindhiába vádol,
kiragadtattam kegyetlen markából,
és szent Fiával trónra ültetett (Isten)!

Így Ővele élek most és mindörökké,
most és mindörökké, most és mindörökké,
mert temploma lettem most és mindörökké,
Jézus most már szívemben az Úr!

És nincs más vágyam, glóri, halleluja,
glóri, halleluja, glóri, halleluja,
velem jár Krisztusom, glóri, halleluja,
és betölti az egész életem! Ámen!

Zenehallgatás:
Miklós előadásában otthoni felvételen:

Mikor visszahoz téged az Úr

Mikor visszahoz téged az Úr


Mikor visszahoz téged az Úr,
mikor visszahoz téged az Úr,
megemlékezzél a fogságról,
mikor visszahoz téged az Úr!

Mikor megbocsát néked az Úr,
mikor megbocsát néked az Úr,
megemlékezzél, s mondd, hogy "soha többé",
mikor megbocsát néked az Úr!

Mikor felövez téged az Úr,
mikor felövez téged az Úr,
megemlékezzél a keresztfáról,
mikor felövez téged az Úr!

Mikor felvisz a mennybe az Úr,
mikor felvisz a mennybe az Úr,
megemlékezzél majd Pünkösdről,
mikor felvisz a mennybe az Úr!

Mikor új testet ad majd az Úr,
mikor új testet ad majd az Úr,
nem emlékezel már semmire,
sem fájdalomra, sem könnyre,
mert eltöröl minden könnyet az Úr!

Nem emlékezel már semmire,
sem fájdalomra, sem könnyre,
mert eltöröl minden könnyet az Úr!

Zenehallgatás:
Miklós előadásában egy házi felvételen:

Mi volt a titka Dávidnak?

Mi volt a titka Dávidnak?


Mi volt a titka Dávidnak?
Mindig énekelt!
Háromezer dalt írt az Úrnak,
mindig csak énekelt.

II: Gondold el:
Tíz éven keresztül
minden nap egy dal,
vagy száz éven keresztül
minden tíz nap új dal! :II

II: Jöhet Góliát vagy Ákhis,
és jöhet persze más is,
de minden nap egy dal;
jöhet Absolon vagy Adónia,
kinek fájt a trónra a foga,
de minden tíz nap új dal! :II

Minden tíz nap új dal!
Új dal!
Dal!


Zenehallgatás:
Az alábbi link alatt meghallgatható a dal "Az emberi élet önmagában" című dallal együtt Miklós előadásában:

Csak ez a dal Miklós előadásában:

A barlangban Dávid énekel

A barlangban Dávid énekel



II: A barlangban Dávid énekel,
A pusztában Dávid énekel,
A hegyeken Dávid énekel...
Mindenkor és mindenhol
Szívében hálát adott annak,
Aki mindeneket teremtett,
Dávid énekel, énekel... :II

Hozsánna a Dávid Fiának,
Hozsánna az ő Krisztusának,
Minden szem meglátja Őt,
És leborul a világ
A Messiás előtt!

Hozsánna a Dávid Fiának,
Hozsánna az ő Krisztusának,
Minden szem meglátja Őt,
És leborul a világ
A Messiás előtt!
A Messiás előtt!
A Messiás előtt!


Zenehallgatás:

Otthoni felvételen Miklós előadásában:

Egy másik felvételen:

Drága vagy az Úrnál

Drága vagy az Úrnál

II: Drága vagy az Úrnál,
mint azok a csillagok,
mint az a sok ékkő,
mely a hósenen ragyog!

Mert a te Főpapod
most is érted áll az Atyánál
és közbenjár érted!
Érted? :II

Drága vagy az Úrnál,
mint azok a csillagok,
mint az a sok ékkő,
mely a hósenen ragyog!

Mert a te Főpapod
most is érted áll az Atyánál
és közbenjár;
az Atyánál és közbenjár;
az Atyánál és közbenjár
Érted!


Zenehallgatás:
Miklós előadásában otthoni felvételen:

Minden reggel

Minden reggel


Minden reggel tölts be engem Szent Szellemmel,
Veled vagyok, Istenemmel, minden reggel!
Kéz a kézben vezess el az égi honba,
Jézus Krisztus otthonába, kézen fogva!
Minden reggel tölts be engem Szent Szellemmel,
Minden reggel tölts be engem Szent Szellemmel!


Zenehallgatás:
Egy házi felvételen Miklós előadásában:

Egy másik felvételen:

Az emberi élet önmagában...

Az emberi élet önmagában...



II: Az emberi élet önmagában
olyan, mint a fű,
Ha csak a földre építetted a házad,
elmossa az eső,

De ha megteszed, amit Jézus mondott,
sziklára alapozol,
És látszólagos őrültséged majd
igazolni fog.

Miért oly nehéz?
Ki mondta, hogy nehéz!?
Hát indulj el az úton
egyre csak fölfelé!

Miért oly nehéz?
Ki mondta, hogy nehéz!?
Ő veled van;
(S) Ennyi az egész! :II

Miért oly nehéz?
Ki mondta, hogy nehéz!?
Hát indulj el az úton
egyre csak fölfelé!

Miért oly nehéz?
Ki mondta, hogy nehéz!?
Ő veled van,
Ő veled van;
(S) Ennyi az egész!


Zenehallgatás:
A dal Miklós előadásában a "Mi volt a titka Dávidnak" című dallal együtt meghallgatható itt:

Csak ez a dal Miklós előadásában:

Ki ül a trónon?

Ki ül a trónon?


Ki ül a trónon,
ez itt a kérdés,
Ki ül a trónon,
válaszolj hát!

Krisztusban életed
el van-e rejtve,
Sziklád-e Ő,
Aki most is megbocsát?

II: Csak egy személynek van joga
szíved oltárán laknia,
és ez az egy személy:
a te mennyei Atyád! :II


Zenehallgatás:
A dal Miklós előadásában:

Istenem, Uram

Istenem, Uram (kánon)

Istenem, Uram, Néked énekelek,
minden nap dicsérem szent Neved!
Erőm és Vígasztalásom Ő, a Király,
Ó, halleluja, halleluja,
Jézus, szeretlek!

Jó az Úr

Jó az Úr

Jó az Úr,
jó az Úr,
Ő aztán minden reggel jó,
és minden este jó,
csak jó, csak jó, csak jó.

Jő az Úr,
jő az Úr,
tudd meg, hogy az égből jön vissza,
értünk jő vissza,
csak jő, csak jő, csak jő.

"Lélekvesztő" (vagyis lélekmentő) Igék (IV.)

IV. „lélekvesztő” (lélekmentő) Ige

Lukács evangéliuma 9. rész

- A 12 kiküldése (1 – 9. vers)
- Betsaida: a „halászat helye”; az 5 ezer megvendégelése. (10 – 17.)
- Péter vallástétele: Péter a kapcsolatot hangsúlyozza.

„És monda nékik: Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda: Az Isten ama Krisztusának.” (20. vers)


- Jézus először jelenti szenvedéseit: Itt a 22. vers szintén 6 dolgot mond el ( mint a Máté 16, 21. – ben és a Márk 8,31. – ben):

„…Szükség az ember Fiának sokat szenvedni és megvettetni a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon feltámadni.” (22. vers)


- A „lélekvesztés” IV. Igéje:

„Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az ő életét (lelkét), elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét (lelkét) énérettem, az megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, őmagát pedig elveszti vagy magában kárt vall? Mert aki szégyell engem és az én beszédemet, az ember Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljön az Ő dicsőségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval. Mondom néktek bizonnyal, hogy vannak az itt állók közül némelyek, kik a halált meg nem kóstolják, mígnem meglátják az Istennek országát.” (23 – 27. vers)

Lukács szinte „ismétli” a Máté 16 – ot és a Márk 8 – at: de ezt mindenkinek – minden embernek – mondja. A Lukács 9, 25 – ben nem csak a lelkét veszti el az ember, hanem önmagát, akiért jött Jézus, hogy megkeresse azt.

Itt nem ér véget a fejezet… Tovább zajlanak az események…


- Megdicsőülés (28 – 37. vers)
- A holdkóros fiú megszabadítása (38 – 45. vers)
- Ki a nagyobb? : a kisgyermek (46 – 50. vers)- Az ember Fia már nem Illés, és azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett: Samáriai falu! (51 – 56. vers)
- Követési feltételek (57 – 62. vers)


Összefoglalás:

A Lukács evangéliuma 9. részében a lélek megmenekülésének egyetlen módját Isten a lélek Jézus Krisztusért való elvesztésében látja. Ez egyben valamennyiünk számára – akiket csak embernek neveznek – az egyetlen magyarázat és megoldás lelkünkre és annak kezelésére!

Tehát:

1. Elszakadás
2. Kapcsolat
3. Evangélizálás
4. Önátadás – a személyiség helyreállása

"Lélekvesztő" (vagyis lélekmentő) Igék (III.)

III. „lélekvesztő” (lélekmentő) Ige

„ (1) Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniük, magához szólította Jézus az Ő tanítványait, és monda nékik: (2) Szánakozom e sokaságon, mert immár harmadnapja hogy velem vannak, és nincs mit enniük; (3) És ha éhen bocsátom haza őket, kidőlnek az úton; mert némelyek őközülük messzünnen jöttek. (4) Az Ő tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában? (5) És megkérdé őket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét. (6) Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az Ő tanítványainak, hogy eléjük tegyék. És a sokaság elé tevék. (7) Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjük azokat is. (8) Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral. (9) Akik pedig ettek, mintegy négyezren voltak; és elbocsátá őket. (10) És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére. (11) És kijövének a farizeusok, és kezdék Őt faggatni, mennyei jelt kívánván tőle, hogy kísértsék Őt. (12) Ő pedig szellemében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek. (13) És otthagyván őket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne. (14) De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem volt velük több a hajóban. (15) És Ő inti vala őket, mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától! (16) Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk. (17) Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincs kenyeretek? Mégsem látjátok-é be és nem értitek-é ? Mégis kemény-é a szívetek? (18) Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é? (19) Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettőt. (20) Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet. (21) És monda nékik: Hogy nem értitek hát? (22) Azután Betsaidába méne; és egy vakot vittek hozzá és kérik vala Őt, hogy illesse azt. (23) Ő pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté őt a falun kívül; és szemeibe köpvén, és kezeit reá tévén, megkérdé őt, ha lát-é valamit? (24) Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat. (25) Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és láta messze és világosan mindent. (26) És hazaküldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban. (27) És elméne Jézus és az Ő tanítványai Cézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az Ő tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek? (28) Ők pedig felelének: Keresztelő Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül. (29) És Ő monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus. (30) És rájuk parancsola, hogy senkinek se szóljanak felőle. (31) És kezdé őket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektől és a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni. (32) És ezt nyíltan mondja vala. Péter pedig magához vonván Őt, kezdé dorgálni. (33) És Ő megfordulván és az Ő tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tőlem sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra. (34) A sokaságot pedig az Ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. (35) Mert valaki meg akarja menteni az ő életét (lelkét), elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét (lelkét) énérettem és az Evangéliumért, az megmenti azt. (36) Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, életét (lelkét) pedig elveszíti? (37) Avagy mit adhat az ember az ember váltságul az ő életéért (lelkéért)? (38) Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljön az Ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal." (Márk evangéliuma 8. rész)

Jézus szánja az éhes sokaságot. 4000 embert lakat jól 7 kenyérrel (1 – 10. vers).

A farizeusok bizonytalansága: képmutatás. Isten nem a nekik való megfelelni akarásból szolgál, hanem a szükség miatt: ahol nagyobb a szükség, ahol 5000 – re jut 5 kenyér, ott 12 kosár marad; ahol 4000 – re jut 7 kenyér, ott 7 kosár marad (11 – 21. vers).

Jézus az Ő szánalma miatt (2. vers) állítja helyre Izráelt is és az Egyházat is.

Aztán a halászat helyénél (Betsaidánál) meggyógyítja a vakot. A vak az ember. Az első gyógyulásnál félig lát: ez lehet Izráel helyreállítása; a második gyógyulásnál már tökéletesen lát. Izráel és az Egyház teljessége: ez Isten Szeme fénye! (22 – 26. vers)

Ezután jön a péteri kijelentés (27 – 30. vers), azután a szenvedés 6 lépése (31. vers). Jézus ugyanúgy sátánnak nevezi az előbbi kijelentést „elfelejtő”, emberi dolgokhoz forduló Pétert. (Nem ő a Kőszikla.) A Márk evangéliumában Jézus a sokaságot is és a tanítványait is magához hívja. Szinte szó szerint ugynazt mondja itt is, mint a Máté evangéliuma 16. részében, avval a különbséggel, hogy itt azt is hozzáteszi, hogy „… énérettem és az Evangéliumért” ! Tehát rögtön „aprópénzre” váltja – gyakorlativá teszi – az „…énérettem” – et. ( 32 – 37. vers)

A 38. versben a visszajövetelt is az Evangélium látószögéből világítja meg: az Evangélium hirdetése az a földi cél,amiért és amiben érdemes „elveszteni” a világegyetemnél is többet érő lelkünket.

„ Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet („logosz”) e parázna és bűnös nemzetség (fej, törzs, korszak, emberöltő, generáció) között, az ember Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljön az Ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”

Összefoglalás:

A „lélekvesztés” eddigi Igéiben
1. a Máté evangéliuma 10. részében az ELSZAKADÁS – t,
2. a Máté evangéliuma 16. részében a DÖNTÉS – t és a KAPCSOLAT – ot,
3. a Márk evangéliuma 8. részében az EVANGÉLIZÁCIÓ – t hangsúlyozza a Szent Lélek.

"Lélekvesztő" (vagyis lélekmentő) Igék (II.)

II. "lélekvesztő" (lélekmentő) Ige

„Ekkor monda Jézus az Ő tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét , és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az ő életét (lelkét), elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét (lelkét) énérettem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő élete (lelke) kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő életéért (lelkéért)? Mert az embernek Fia eljön az Ő Atyjának dicsőségében, az Ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint. Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állanak, vannak némelyek, akik nem kóstolják meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát eljönni az Ő országában.” (Máté 16, 24 – 28.)


A farizeusok értetlensége képmutatás. Ha kapnának jelet, sem hinnének, mert nem akarnak hinni, és mégis igaznak tettetik magukat. Nekünk értenünk kell, nekünk hinnünk kell!...
Jézusról való hitünkben pedig nem a szolgálat („Keresztelő”), nem az erő („Illés”), és nem a kijelentések összessége („Jeremiás, vagy a próféták”) a leglényegesebb, hanem a kapcsolat az Atyával.

„Mikor Jézus Cézárea Filippi környékére méne, megkérdé tanítványait, mondván: Engem, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek? Ők pedig mondának: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.” (Máté 16, 13 – 17.)

Ő a Krisztus, az élő Isten Fia! Az első kijelentés Jézusról – amit az Egyház alapításáról szóló Ige követ -, és a megdicsőült testben való megjelenés között egyetlen tanítása hangzik el Jézusnak, amely – és nem véletlenül – a lélekről szól. (ld.: Máté 16, 24 – 28. )


„Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni az Ő tanítványainak , hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni. És Péter előfogván Őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg teveled. Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.” (Máté 16, 21 – 23.)

Miután Jézus először jelenti szenvedéseit – a 21. versben -, Jézus hat dolgot mond el – nyilván ez a szenvedés is a lélekkel kapcsolatos. Péter ezután megdorgálja a Mestert – a jó Atya Felkent és Egyszülött Fiáról szóló mennyei kijelentés fényében teljesen érthetetlennek és indokolatlannak tűnik a „lélekvesztésről”, a „szenvedésről” szóló üzenet. Innen a konfliktus. Hogyha mi „csecsemő – keresztényként” testi módon reagálunk a személyes kereszt üzenetére, könnyen eszközévé válhatunk sátánnak Jézus Krisztus csapdába ejtésére, bántására, sőt megbotránkoztatására!
Létezik az, hogy Jézus valamin megbotránkozik? Igen, létezik. A kereszt ellenségei olyan erők, amelyek direkt azért jöttek ki e jelenvaló gonosz világba, hogy Krisztust megbotránkoztassák! – Mikor az emberi lélek akar az Úrnak diktálni!... –

„Ekkor monda Jézus az Ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja tartani (szó szerint: üdvösségre akarja juttatni; üdvözíteni akarja) az ő lelkét (ímé, itt a válasz az összes önmegváltó rendszerre!), elveszíti („APOLÉSZEI” - mint a Máté 10 – ben: elveszíti; veszedelembe, romlásba taszítja) azt; aki pedig elveszíti (ld.: fent) az ő lelkét énérettem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall (vagy: megkárosodik, vagy: kárt szenved)? Avagy micsoda váltságot (cseretárgyat, ellenértéket) adhat az ember az ő életéért (lelkéért)? (Tehát a lélek és a lelki értékek fontosabbak, mint az összes materiális dolog, ami csak van; sőt, mint maga a világ.) Mert az embernek Fia eljön az Ő Atyjának dicsőségében, az Ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete (üzleti vállalkozása, eredményei, sorsa, életvitele) szerint. Bizony mondom néktek: Azok közül, akik itt állanak, vannak némelyek, akik nem kóstolják meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát eljönni az Ő országában!”


Összefoglalás:

A „lélekvesztés” első Igéje arról szól, hogy az ember elszakad a régi emberétől és a gyehennából az Evangélium hirdetésébe menekül.
Ez a második Ige pedig az Atyával való kapcsolatot hangsúlyozza, amelyben feloldódva el tudjuk veszíteni – saját önkéntes döntés alapján – a lelkünket, amely többet ér Isten szemében, mint az Univerzum!
Aki ember, az eleve nem lehet szegény: a lelke többet ér, drágább, mint az Univerzum!
Az ártatlanokról pedig majd Isten gondoskodik.
„Seregek Ura! Boldog ember az, aki bízik benned.” (Zsolt. 84, 12.)
De a pogányok, akik nem ártatlanok? Ők nem mernek élni a verebecskék és a liliomok bátorságával.

"Lélekvesztő" (vagyis lélekmentő) Igék (I.)

I. "lélekvesztő" (lélekmentő) Ige

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem, hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő anyósa közt; És hogy az embernek ellensége legyen a házanépe. Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engem, nem méltó énhozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engem, nem méltó énhozzám. És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó énhozzám. Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt.” (Máté 10, 34 – 39.)


„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre” (– ez az ádámi lélek lakóhelye); nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem, hogy fegyvert (kardot). Mert azért jöttem, hogy meghasonlást ( kettévágást, kettéválasztást – így vágták el a szövetségi áldozati állatot – v.ö.: 1Móz. 15, 17. 18. és Zsid. 4, 12.13.) támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja , a meny és az ő anyósa között (6 dolog: ez „lelki” köldökzsinór: el kell vágni!); És hogy az embernek ellensége legyen a házanépe.”

„Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az ő anyósára; az embernek saját háznépe az ellensége.” (Mik. 7,6.)


„Aki inkább szereti („filosz”) atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó énhozzám (vagy: nem egyenlő értékű, nem hasonló, nem olyan, mint én… Miért? Mert Jézus elhagyta Atyját és a Mennyei Jeruzsálemet, és hozzánk ragaszkodott…!); és aki inkább szereti (megint „filosz” van, tehát emberi szimpátia, emberi ragaszkodás, nem az „ agapé” – személyválogatás és feltétel nélküli isteni szeretet!) fiát és leányát, nem méltó énhozzám (Miért? Mert a Krisztus volt a Kőszikla, aki szülte Izráelt – v.ö. 5Móz. 32, 18. – és elhagyta fiait és leányait – egy időre, ugyanúgy, mint az Atyát és a Mennyet is egy időre – az Egyházért: vagyis miértünk.).
És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó énhozzám. (Miért? Mert Jézus is az ő keresztjével a vállán követte itt a földön az Atyát!)
(Ez tehát 3×2 = 6 dolog, amely kifejezi a Jézushoz méltó pszichikai – lelki – magatartást. A 6 a lélek száma!) Aki megtalálja az ő életét (lelkét), elveszíti („apolészei”: elveszíti, veszedelembe, romlásba taszítja) azt; és aki elveszíti („apolészei”: ld. fent) az ő lelkét énérettem, megtalálja azt.”

Amelyik lélek tehát így feloldódik Jézusban, elvész benne – mint a só az ételben -, az a szellemi valóság területén eggyé válik Jézussal! Szó szerint!


Érdekes a folytatás:

„Aki titeket befogad, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi; és aki befogadja az igazat igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi; És aki inni ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát.” (Máté 10, 40 – 42.)


„Aki titeket befogad, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki befogadja a prófétát próféta nevében, próféta jutalmát veszi”

Szerintem prófétai magatartás az, amikor egy bizonyos módon elszakadunk a múltunktól, helyesebben a múltunk lelki eredetétől – ezt tette Ábrahám is. V.ö.: Zsid. 11, 8 – 10. :
„ Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölni fog, és kiment, nem tudván, hová megy. Hit által lakott az ígéret földjén, mint idegenben, sátrakban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örököstársaival. Mert várta az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten.”
Ez prófétai magatartás: mert látja az eljövendő – alapokkal bíró várost.


„… és aki befogadja az igazat (megigazultat) igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi.”

Igaz az, aki feláldozza a jövőjét – mint Ábrahám az ő fiát – azért, hogy Isten mutassa meg neki a valóságos és szellemi jövőt a Szent Lélek által, amely jövő az Atyába torkollik:
„De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm Őt tihozzátok. És Ő, amikor eljön, megfeddi a világot… És igazság tekintetében, hogy én az Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem…” (Ján. 16, 7.8.10.)
„Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett, és az egyszülött fiát vitte áldozatul, ő, aki az ígéreteket kapta, Akinek meg volt mondva: Izsákban neveztetik néked a te magod; Úgy gondolkozván, hogy Isten a halálból is képes feltámasztani fiát, ezért vissza is kapta őt, mint előképet.” (Zsid. 11, 17 – 19.)


„És aki inni ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát.”

Tanítvány pedig az – hogy az első gondolati párhuzamot folytassuk -, aki a jelenben fölveszi az ő keresztjét, és úgy követi a Mestert!
Ámen!


Összefoglalva ezt az első kijelentést:

Jézus az ádámi szférát (föld) ketté választja a karddal (Ige). Legyen miénk a világos rész – „a jobbik rész, amely el nem vétetik tőlünk” – amely részben egy bizonyos módon elszakadunk lelki múltunktól (szülők), lelki jövőnktől (fiak), és lelki jelenünktől (kereszt) ! Így válunk prófétává, megigazulttá és tanítvánnyá. Legyen kedvesebb nekem Jézus, mint a szüleim, mint a gyermekeim, és mint saját magam; mert csak így válhatok méltóvá („hasonlóvá”) Őhozzá!

Elmélkedés a keresztről

Elmélkedés a keresztről

Pálnak a keresztről való elmélkedése mindig döntés volt.

„Úgy vélekedvén”, úgy döntvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak… (2Kor. 5,15.)

„Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak (szemlélődjek) ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről.” (2Kor. 2,2.)

„Sőt magunk is halálra szántuk magunkat…” Magunk is érvényesnek itéltük a magunk számára a halálos itéletet – hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem az Istenben, aki feltámasztja a holtakat. (2Kor. 1,9.)

„Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorogattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor. 12, 10.)

Sőt! Pál dicsekedett az erőtlenségével. „És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekszem azért az erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.” ( 2 Kor. 12, 9.) Ez nála döntés volt.

„Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.” (Zsid. 12, 2.)
Így lehet megnyerni a küzdelmet, megfutni a pályát és legyőzni a bűnt. (Pál is megvetette a gyalázatot. Azt mondta: „pillanatnyi könnyű szenvedésünk”. 2Kor. 4, 17.)

Ha a szemünk tiszta, az egész lényünk (testünk) világos lesz.Az ember úgy tudja megtisztítani a testét, ha előbb a „lámpáját” (a szemét) tisztítja meg.

Jézus azt mondta, hogy nekünk úgy kell Őrá nézni, mint Izráel fiainak az érckígyóra.
„És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján. 3,14.15.)

Az „ember” görögül azt jelenti: „felfelé néző”. Jézus az Ember Fia: felemeltetik.

„És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok. Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia. Felele néki a sokaság: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia? Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Míg a világosságotok megvan, higyjetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtőzködék előlük.” (Ján. 12, 32-36.)

Felemeli a fejét: így jön rá a kenet. (vö.: Zsolt. 110,7.)
Felemeli a szemeit, és nem a láthatókra néz.

Jézus felemeltetik a keresztre…
Nekünk is fel kell emelnünk a szemünket és az egész lényünket a keresztre.

Amit csak Krisztus tehet

Amit csak Krisztus tehet

Bibliatanulmány a Rómaiakhoz írt levél, a Korintusi levelek és a Galata levél alapján.


Holló Miklós: Amit csak Krisztus tehet

Róm.1,8. "Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért..." Ez az, amit nem a mi természetes identitásunk tesz meg először, hanem a bennünk lakó Krisztus-én, krisztusi identitás. (Mindent megtenne, csak ezt ne, a természetes énünk.) De a krisztusi identitás - ha működik - a következő kijelentéseket teszi:

- Hálát adok Istennek a Krisztus által (azaz dicsőítésre csak az én Krisztus énem képes)(Róm.1,8.).

- Isten dicsőségét szemlélem, alkotásaiból megértem és meglátom, az Ő hatalma és istensége előttem nyilvánvaló, és Istent és az Ő dicsőségét megőrzöm ismeretemben (Róm.1,18-32.).

- Már akkor kibékített Isten Magával minket (engem) a Golgotán Jézus által, amikor ellenségei voltunk (voltam), hogyne tartatnánk meg most, amikor a szerelmesei lettünk. Megbékültünk a halála által, megtartatunk az Ő élete által és dicsekedünk Istenben a mi Urunk Jézus Krisztus által, Aki ezt a csodálatos megbékülést szerezte (Róm.5,11.).

- Az első Ádám elesése miatt uralkodott a halál sokáig, de akik a második Ádámban élnek, azok az uralom pozíciójában vannak ebben az életben is, mert ők a kegyelem és a megigazulás bőséges ajándékában részesültek. És a következő korszak a második Ádámról szól (Róm.5,17.)!

- Azt gondolom, hogy meghaltam a bűnnek és Istennek élek az én Uram Jézus Krisztusban (Róm.6,11.). A halál a bűnre vonatkozik, az élet pedig Istenre. "Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka (KARIZMÁJA) pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban." (Róm.6,23.)

- Az örök élet pedig az, hogy valóban megismerem az Istent, az egyedül Igazat és Akit elküldött, a "Jézus Krisztust" (Ján.17,3.). Az Evangélium is azért lett leírva, hogy hitem legyen Jézus Krisztusban, az Élő Isten Fiában, és ezt hívén életem legyen az Ő Nevében (Ján.20,31.). Ezek a könyvek - és a könyv - a krisztusi identitásomat hívatott erősíteni!!!

- Testem a bűn törvényét szolgálja, de elmém (tudatom) Isten törvényét. "Kicsoda szabadít meg a halál testéből?" A válasz az a krisztusi én, akiről már beszéltünk, az, aki hálát ad Istennek. Csak az elmém (a tudatom) szellemében való megújulás által, a krisztusi identitás megerősítése által lehet Istent igazából szolgálni (Róm.7,24-25.).

- Vége az éjszakának! Többé nem a testnek kell vetni, hanem a szellemnek, hogy örök életet arassunk! Le kell vetni először a sötétség cselekedeteit - egy gonosz fa gonosz gyümölcseit - és fel kell öltözni a Krisztust! Kerüljön kívülre, ami bent van (Róm.13,14.)!

- Nem kell a másikat ítélgetni! A testvérem is meg fog állni, az Úr által (Róm.14,4.).

- Bármit teszünk: eszünk, iszunk, élünk, halunk, az Úréi vagyunk, és ez a lényeg! Ő – Krisztus - azzal a céllal halt meg, támadt fel és elevenedett meg, hogy mind élőkön, mind holtakon URALKODJON (Róm.14,7-9.)!

Krisztusé vagyok...

Krisztus bennem él...

Krisztus engem megerősít...

Krisztusban van az erőm...

Krisztusban van a felkenetésem...

Gondolom, hogy: hálát ad (Róm.1,8.), dicsekszik (5,17.), uralkodik az életben (5,17.), meghalt a bűnnek és Istennek él (6,11.), Isten karizmája az örök élet az Úr Krisztus Jézusban (6,23.), felöltözni a Krisztust (13,14), Krisztus szerinti indulat, egymás befogadása és a közös dicsőítés (15,5.), Krisztus cselekedetei szóval és tettel, jelek, csodák, Szent Lélek ereje által evangelizálni (15,15-18.) Istent Krisztus által dicsőíti.

A Róma levél Krisztusa

Én, mint hívő az örök élet karizmáját kaptam Istentől, a mi Urunk Krisztus Jézusban (6,23.). Krisztus Jézus pedig meghalt a bűnnek és feltámadt, hogy Istennek éljen, ugyanígy én magamról azt gondolom, hogy meghaltam a bűnnek de Istennek élek a mi Urunk Jézus Krisztusban (6,11.). Ez a személy, Jézus Krisztus bennem él, és én uralkodom ebben az életben, mert a kegyelem és az igazság, (azaz a tökéletes megigazulás) ajándékának bővölködésében részesültem (5,17.). Most, hogy megbékéltem Istennel, dicsekedem Istenben a mi Urunk Jézus Krisztus által - azaz a bennem lakó Krisztus által (5,11.). Dicsekszem és hálát adok ugyancsak a Jézus Krisztus - mégpedig a bennem elevenen élő, ható Jézus Krisztus - által (1,8.). Tudom és meg vagyok győződve arról, hogy a Krisztus Jézus szerinti indulat az, hogy egymással összhangban, egy szívvel, egy lélekkel dicsőítjük az Istent, éspedig a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját. Mert Istent az dicsőíti meg elsősorban, ha mi egymást befogadjuk, ahogy Krisztus befogadott minket, és Krisztusban hívő testvéreinkről úgy gondolkodunk, mint saját testrészeinkről (15,5-6.). Mindezek fölébe felöltözöm a Krisztust, és nem táplálom hústestemet a kívánságára (13,14.). Amit Krisztus cselekszik ma is az emberek hitben való engedelmességégére, az: jelek, csodák, és a Szent Lélek erejének különböző megnyilvánulásai, annak érdekében, hogy a föld be legyen töltve az Élő Evangéliummal (15,18-19.). Az én bensőm ezért ma is Istent Krisztus által dicsőíti, hiszen én Krisztusban vagyok, és Ő énbennem van (16,27. ; 16,11-13. ; v.ö.: Ján.14,20.).

Az első korintusi levélben szereplő Krisztus

Mi, hívők a kegyelmet és a karizmákat Krisztus Jézusban kaptuk és kapjuk meg folyamatosan (1,4.). Nem magunktól kerülünk Krisztus Jézusba, hanem Isten helyez minket Krisztus Jézusba, Aki Bölcsességül lett nekünk Istentől és Megigazulásul és Megszentelésül és Teljes Megváltásul. Így tehát Istentől vagyunk a Bölcsességben, a megigazulásban, a megszentelődés és a teljes megváltás folyamatában (1,30-31.). Így dicsekszem az Úrban! Nem vagyok kisded Krisztusban, hogy emberek szerint járjak, nem vagyok a hústest vezetése alatt, hanem szellemi vagyok Krisztusban. Isten munkatársa, Isten szántóföldje és Isten épületének része vagyok (3,1.9.). Fizikai testem a Krisztus tagja, testrésze és a Krisztus tulajdona. A vele való végső és teljes egyesülésre van rendelve (6,13.15.). Itt a földön nem a paráznával kell egyesülni, hanem az Úrral egyesülök, hogy egy szellem legyek Ővele (6,17.). Földi szolgai állapotban is az Úr szabadosa vagyok (6,22.). Bár azt mondom, az Úrban, mégis én Krisztusban az Atyát is látom, mert meg van írva: Nekünk - a hívőknek - egy Istenünk van, az Atya, Akitől van az Univerzum és mi is Őbenne élünk, és egy Urunk, a Jézus Krisztus, Aki által az Univerzum és mi is Őáltala (8,6.)!

- Nem sértem meg a testvéreimet, még a legerőtlenebb atyámfiát sem, mert ő is egy Krisztussal (8,12.)! Nem vetem meg a Krisztus Testét, sem az Ő Testével való táplálkozást, ahogy atyáink megvetették a mannát a pusztában, - evvel kísértették a Krisztust - és elvesztek a tüzes kígyók miatt (10,9). Tudom, hogy életem örök kísérője és Kőszirtje a Krisztus, csak Ő oltja el a szomjamat (10,4.). Mert a hálaadás pohara: Krisztus vérével való valóságos közösségünk, a megszegett kenyér pedig - az Úrvacsorában - Krisztus testével való valóságos közösségünk (10,16.). Nem lehetek az Úr asztalának is és a démonok asztalának is a részese, nem ingerelhetem haragra Őt, mert nem vagyok erősebb Nála és nem lehetek része az "eukrisztiának" (10,21.22.).

- Fejem a Krisztus , ahogyan én is feje vagyok feleségemnek, aki az Úrban a másik felem, mert meg van írva: " nincs férfiú asszony nélkül az Úrban" (11,11.). Mi, hívők a Szent Lélek által mind egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok, és egy Szellemmel itattattunk át(12,13.)... Mi tehát Krisztus Teste vagyunk és tagjai rész szerint (12,27.). Szeretem Krisztust és tudatom középpontjában Ő él, Aki a Szeretet. Vele azonosulok, mert Őt szeretem. Én Isten kegyelme által VAGYOK AKI VAGYOK Krisztusban (15,10.). Nem lett hiábavaló Istennek felém irányuló kegyelme, mert cselekszem Isten akaratát, de nem én, hanem Isten velem működő és velem való kegyelme (15.10.). És azt is tudom, hogy ez a munka nem hiábavaló az Úrban (15,58.)! Megerősítem magamat az Úrban, hogy megálljak a hitben, mint erős férfi és minden dolgom szeretetben megy végbe (16,13.14.)! Tudom, hogy az első Ádámban meghalt az emberiség, de a második Ádámban, Aki a Krisztus, megelevenedünk (15,22.). A második Ádám korszakának a hajnalán vagyunk!

- Egymást pedig igazából Jézus Krisztusban tudjuk elfogadni és szeretni (16,24.).

A 2. korintusi levél szerinti

- Nekünk, hívőknek bőséges a vigasztalásunk Krisztus által (1,5.). Isten minket - a többi szentekkel együtt - Krisztusban megerősít, felken, elpecsételt és a Szellem zálogát adta ami szívünkbe (1, 21-22.). Ha kapu nyílik az Úrban , akkor az azt jelenti, hogy Isten csodálatos lehetőségeket nyit meg előttem Jézus Krisztus miatt (2,12.). Istennek legyen hála azért, hogy Ő mindig diadalra vezet engem (minket) a Krisztusban, és az Ő ismeretének jó illatát minden helyen megjelenti általam (általunk) (2,14.)! Tisztán beszélek, nem hamisítom meg Isten Igéjét, hanem Istenből szólok Isten előtt a Krisztusban (2,17.)! Az Ó -

- szövetség olvasásakor is tisztán és élesen látom Isten dicsőségét, mert a lepel Krisztusban eltűnt (3,14.). Egészen biztosan tudom azt, hogy Isten, Aki feltámasztotta az Úr Jézust, a Jézus által engem is feltámaszt és a többi szentekkel együtt előállít (4,14.). Krisztus szereleme szorongat minket (5,14.)! Úgy vélekedek, hogy ha egy meghalt mindannyiunkért, tehát mindnyájan meghaltunk, és azért halt meg mindenkiért (Jézus), hogy akik élünk, ezután ne magunknak éljünk, hanem Annak, Aki értünk meghalt és feltámasztatott (5,15.). Azért, ha én a Krisztusban vagyok, akkor új teremtés vagyok, a régiek elmúltak, és (íme) újjá lett minden (5,17.)!

- A gyülekezet kiküldött szolgálói: a Krisztus dicsősége (8,23.). Mi, hívők az Isten előtt Krisztusban szólunk az emberek épülésére (12,19/b.)! Aki használ bennem, és az embereket építi, az az általam szóló Krisztus (13,19.)!

És mi áll a Galata levélben?...

- Hálát adok az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának minazokért a dolgokért, amit nekünk Krisztusban elkészített. Mert mi, hívők például a teljes szabadságot is megnyertük Krisztus Jézusban (2,4.). Krisztusban kerestük és találtuk meg a tökéletes megigazulást, tehát nem a törvényből és nem szabályok követése által, hanem Krisztus Jézusba vetett hitből, és Krisztus Jézusba vetett hit által igazulunk meg (és minden ember csak így lehet igaz Isten előtt)(2,16-17.). Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most e testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, Aki szeretett engem és önmagát adta értem (2,20.). Krisztus váltott meg engem a törvény átkától, átokká lévén értünk, mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ: hogy az Ábrahám áldása a Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét elnyerjük hit által (3,13-14.). Minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester - a törvény – alatt, mert mindnyájan Isten fiai vagyunk a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik a Krisztusba merítkeztünk be, Krisztust öltöztük fel. Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi , sem nő; mert mi mindnyájan egyek vagyunk a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagyunk, tehát az Ábrahám Magva vagyunk, és Ígéret szerint ÖRÖKÖSÖK (3,25-29.)! Minthogy pedig fiak vagyunk, kibocsátotta az Isten az Ő Fiának Szellemét a mi szívünkbe, Aki ezt kiáltja: Abba, Atya ("Édes Apukám!")! Azért nem vagyok többé szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által (4,6-7.). Éppen ezért a szabadságban, amelyre engem Krisztus megszabadított, megállok, és nem kötelezem meg ismét magam a szolgaság igájával. Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit (5,1. ; 5,6.). Akik pedig Krisztuséi, a hústestet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt (5,24.). Nekem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, Aki által nekem megfeszíttetett a világ és én is a világnak, mert a Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem használ semmit, hanem az Új Teremtés. És akik e szabály szerint élnek, békesség és irgalmasság azoknak és az Istennek Izráelén (6,14-16.)! Ámen.