"Lélekvesztő" (vagyis lélekmentő) Igék (II.)

II. "lélekvesztő" (lélekmentő) Ige

„Ekkor monda Jézus az Ő tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét , és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az ő életét (lelkét), elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét (lelkét) énérettem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő élete (lelke) kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő életéért (lelkéért)? Mert az embernek Fia eljön az Ő Atyjának dicsőségében, az Ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint. Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állanak, vannak némelyek, akik nem kóstolják meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát eljönni az Ő országában.” (Máté 16, 24 – 28.)


A farizeusok értetlensége képmutatás. Ha kapnának jelet, sem hinnének, mert nem akarnak hinni, és mégis igaznak tettetik magukat. Nekünk értenünk kell, nekünk hinnünk kell!...
Jézusról való hitünkben pedig nem a szolgálat („Keresztelő”), nem az erő („Illés”), és nem a kijelentések összessége („Jeremiás, vagy a próféták”) a leglényegesebb, hanem a kapcsolat az Atyával.

„Mikor Jézus Cézárea Filippi környékére méne, megkérdé tanítványait, mondván: Engem, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek? Ők pedig mondának: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.” (Máté 16, 13 – 17.)

Ő a Krisztus, az élő Isten Fia! Az első kijelentés Jézusról – amit az Egyház alapításáról szóló Ige követ -, és a megdicsőült testben való megjelenés között egyetlen tanítása hangzik el Jézusnak, amely – és nem véletlenül – a lélekről szól. (ld.: Máté 16, 24 – 28. )


„Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni az Ő tanítványainak , hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni. És Péter előfogván Őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg teveled. Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.” (Máté 16, 21 – 23.)

Miután Jézus először jelenti szenvedéseit – a 21. versben -, Jézus hat dolgot mond el – nyilván ez a szenvedés is a lélekkel kapcsolatos. Péter ezután megdorgálja a Mestert – a jó Atya Felkent és Egyszülött Fiáról szóló mennyei kijelentés fényében teljesen érthetetlennek és indokolatlannak tűnik a „lélekvesztésről”, a „szenvedésről” szóló üzenet. Innen a konfliktus. Hogyha mi „csecsemő – keresztényként” testi módon reagálunk a személyes kereszt üzenetére, könnyen eszközévé válhatunk sátánnak Jézus Krisztus csapdába ejtésére, bántására, sőt megbotránkoztatására!
Létezik az, hogy Jézus valamin megbotránkozik? Igen, létezik. A kereszt ellenségei olyan erők, amelyek direkt azért jöttek ki e jelenvaló gonosz világba, hogy Krisztust megbotránkoztassák! – Mikor az emberi lélek akar az Úrnak diktálni!... –

„Ekkor monda Jézus az Ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja tartani (szó szerint: üdvösségre akarja juttatni; üdvözíteni akarja) az ő lelkét (ímé, itt a válasz az összes önmegváltó rendszerre!), elveszíti („APOLÉSZEI” - mint a Máté 10 – ben: elveszíti; veszedelembe, romlásba taszítja) azt; aki pedig elveszíti (ld.: fent) az ő lelkét énérettem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall (vagy: megkárosodik, vagy: kárt szenved)? Avagy micsoda váltságot (cseretárgyat, ellenértéket) adhat az ember az ő életéért (lelkéért)? (Tehát a lélek és a lelki értékek fontosabbak, mint az összes materiális dolog, ami csak van; sőt, mint maga a világ.) Mert az embernek Fia eljön az Ő Atyjának dicsőségében, az Ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete (üzleti vállalkozása, eredményei, sorsa, életvitele) szerint. Bizony mondom néktek: Azok közül, akik itt állanak, vannak némelyek, akik nem kóstolják meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát eljönni az Ő országában!”


Összefoglalás:

A „lélekvesztés” első Igéje arról szól, hogy az ember elszakad a régi emberétől és a gyehennából az Evangélium hirdetésébe menekül.
Ez a második Ige pedig az Atyával való kapcsolatot hangsúlyozza, amelyben feloldódva el tudjuk veszíteni – saját önkéntes döntés alapján – a lelkünket, amely többet ér Isten szemében, mint az Univerzum!
Aki ember, az eleve nem lehet szegény: a lelke többet ér, drágább, mint az Univerzum!
Az ártatlanokról pedig majd Isten gondoskodik.
„Seregek Ura! Boldog ember az, aki bízik benned.” (Zsolt. 84, 12.)
De a pogányok, akik nem ártatlanok? Ők nem mernek élni a verebecskék és a liliomok bátorságával.