2008. december 9., kedd

"Lélekvesztő" (vagyis lélekmentő) Igék (IV.)


IV. „lélekvesztő” (lélekmentő) Ige


Lukács evangéliuma 9. rész

- A 12 kiküldése (1 – 9. vers)
- Betsaida: a „halászat helye”; az 5 ezer megvendégelése. (10 – 17.)
- Péter vallástétele: Péter a kapcsolatot hangsúlyozza.

„És monda nékik: Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda: Az Isten ama Krisztusának.” (20. vers)



- Jézus először jelenti szenvedéseit:
Itt a 22. vers szintén 6 dolgot mond el ( mint a Máté 16, 21. – ben és a Márk 8,31. – ben):

„…Szükség az ember Fiának sokat szenvedni és megvettetni a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon feltámadni.” (22. vers)


- A „lélekvesztés” IV. Igéje:


„Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az ő életét (lelkét), elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét (lelkét) énérettem, az megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, őmagát pedig elveszti vagy magában kárt vall? Mert aki szégyell engem és az én beszédemet, az ember Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljön az Ő dicsőségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval. Mondom néktek bizonnyal, hogy vannak az itt állók közül némelyek, kik a halált meg nem kóstolják, mígnem meglátják az Istennek országát.” (23 – 27. vers)


Lukács szinte „ismétli” a Máté 16 – ot és a Márk 8 – at: de ezt mindenkinek – minden embernek – mondja. A Lukács 9, 25 – ben nem csak a lelkét veszti el az ember, hanem önmagát, akiért jött Jézus, hogy megkeresse azt.


Itt nem ér véget a fejezet… Tovább zajlanak az események…



- Megdicsőülés (28 – 37. vers)
- A holdkóros fiú megszabadítása (38 – 45. vers)
- Ki a nagyobb? : a kisgyermek (46 – 50. vers)- Az ember Fia már nem Illés, és azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett: Samáriai falu! (51 – 56. vers)
- Követési feltételek (57 – 62. vers)


Összefoglalás:


A Lukács evangéliuma 9. részében a lélek megmenekülésének egyetlen módját Isten a lélek Jézus Krisztusért való elvesztésében látja. Ez egyben valamennyiünk számára – akiket csak embernek neveznek – az egyetlen magyarázat és megoldás lelkünkre és annak kezelésére!


Tehát:


1. Elszakadás
2. Kapcsolat
3. Evangélizálás
4. Önátadás – a személyiség helyreállása

Nincsenek megjegyzések: